Spartan Race_hangulatfokozó :-)
SPARTAN RACE – YOU’LL KNOW AT THE FINISH LINE
Bakancslista pipa
2014-ben azt a célt is kitűztem magam elé, hogy megmérettetem magam a Hungaroringen megrendezendő őszi Spartan Sprint futamon. Október végén tehát eljött a nagy nap, s a BOOT UP csapattal ismét nekivágtunk a határainkat lebontó, legnagyobb terepversenynek idén.
Megérkezésünket követően rajtszám-átvétel, bemelegítés, s az arcok ismételten harci díszben pompáztak. A délben induló futamon, hiába vártuk a sok-sok napsütést, sajnálattal vettük tudomásul, hogy ezúttal a vizes akadály tényleg nagyon hideg lesz… nemcsak, mikor megküzdünk vele, de az egész versenyen keresztül – hiszen napfény hiányában száradni sem nagyon fogunk.
A rajtot követően találkozhattunk a jól megszokott szalmabálák megmászásával, s ezt követően egy kis betonon történő futós szakasz következett. Utunk során gumiabroncsokon szedtük fürgén bal és jobb lábunkat, majd folytatva futásunkat akadályokat ugráltunk át, vagy kúsztunk át alattuk. A kedvenc majomlétra is egészen hamar elénk tárult, ugrottam is rögtön elsőként, s gond nélkül végig is szaladtam csöppnyi kezeimmel :-) Ekkor már erdős környezetben találtunk magunkat, amely az irányt mutató nyilak segítségével egyre beljebb invitált minket. Futottunk is lelkesen, s rögtön kaptunk is útitársat 1-1 jól megtömött homokzsák személyében. Mehetett tovább a futás, de most már kicsit nehezített pályán (szakadékok, föld, iszap, mocsár, meredek útszakasz lefele és hegymenet felfele), némi plusz nehezékkel :-) Ha hiányzott volna a megszokott víz, itt most az erdő mélyén térdig érő formában meg is kaptuk, ez persze csak a kezdet volt…
Az erdőből hatalmas tisztásra érkeztünk, s hogy utunkat folytathassuk megmásztuk a cirka 3 méteres falat, homokdűnéken és rámpákon át egy hatalmas vizes blokkal találkoztunk. Belegázoltunk nagy lendülettel, nekem kb. a mellkasomig ért, s ekkor már tudtam, hogy ez elkísér az út többi részén, finoman vacogtatva fogaimat :-) A következő akadályok slágere a kötél volt, ha a lábak már kellően elfáradtak, szolidarítsanak vele a kezeink is. Elsőként tehát egy sárral és vízzel teli iszapos gödörbe ugrottunk, hogy onnan egy kötél segítségével szépen felhúzzuk magunkat az épített erődítményre, ha ezzel készen voltunk jöhetett a hasonlóan gödörből induló, de sokkal keményebb feladat. Kötélmászás úgy, hogy ahogy felugrasz a vízből a kötélre, érzed azt a nehezéket, amelyet a vizes ruhád jelent; ha ez nem lenne elég, tiszta sár vagy, csúszik a kezed, s persze a kötél is csúszik…. tehát mássz! Meglepődtem, hogy a drága karok nem hagytak cserben, minden nehezítő körülmény ellenére úgy tűnt, sikerül megkongatnom a csengőt nem is tudom hány méter magasan. Az utolsó fél méter azonban már nem ment, a kötél nagyon csúszott, a csengő hangja elmaradt – jöhetett az első 30 burpee, amit akkor kell megcsinálnod, ha egy akadály nem sikerül, vagy adott akadály esetében meg sem szeretnéd próbálni. A 30 burpee kellően elfárasztott, s ezért jutalomból jöhetett egy dagonyás, saras kúszás, majd egy felemelő futás ennyi víz és sár után. A pálya végéhez közeledve újabb kötél segítségével homokzsákot húztunk a magasba, falmászókat meghazudtoló módon bújva szorosan a falhoz megpróbáltunk nem leesni arról. Sajnos az utolsó cölöpök közeledtével nem sikerült fennmaradnom, ezért újabb 30 burpee következett – lenyomtam tisztességgel J S ekkor már tudtam, hogy ugyan egyetlen hibára számítottam csak (tehát összesen 30 burpee-re), de máriss lesz belőle 90, hiszen következett a rettegett dárda, a dárdát beleállítani a szalmába….. Nem sikerült, megvolt a 90. burpee is, szinte egymás után :-)
A csapat összekapaszkodott és a tüzes akadályt egyszerre átugorva ért be a célba, s egy újabb terepversenyt győzött le a csapat az azt alkotó egyének szívből jövő erejével :-)
Ha van kedved egy szuper közösséghez csatlakozni, keresd a facen a Boot Up csapatát! Tarts velünk, és szerezzük meg együtt a TRIFECTÁT!!!
S persze szurkolj nekünk, hiszen szombaton utazunk Szlovákiába, ahol megrendezésre kerül az ELSŐ TÉLI Spartan Race verseny – egy kedves sípálya vendégszeretetét élvezzük majd J Remélem, hogy mindenki boldogan és diadalittasan tér majd haza :-P AROOOOOOOOOOOOOOO!!!