Korábbi cikkemben már olvashattál arról (http://peakshop.hu/girl/valj-te-is-jotekony-futova/ ), miként is keveredtem a futás szerelmesei közé és jótékony futásommal milyen szervezetek mellé álltam. Tavaly egy nagyszerű évet sikerült magam mögé utasítanom, amelynek hála lelkesedésem a tetőfokára hágott és beneveztem életem első félmaratoni távú futására, a 2015. márciusában tartandó Spuri Öböl Félmaratonra.

Bár nem volt hosszú és hideg telünk, én valahogy mégis így éltem meg. Sokszor voltam fázós, reggel még sötét volt, este hamar sötétedett, és őszintén megvallom december végétől semmi kedvem nem volt a futásra készülni, az edzőtermi futógépeket pedig egyáltalán nem szeretem. A félmaratont megelőzően eddig maximum 14 kilométert futottam, így gondoltam azért egy félmaratonnak kicsit felkészültebben fogok majd nekivágni….ember tervez, isten…vagyis ember végez.

Végül úgy alakult, hogy Peak Girls lettem 2015 január végétől, az idő változatlanul alakult, edzéseim száma pedig a végletekig bővült. Kedvem sem volt, de plusz energiám sem esténként még futni is és készülni, de azt mindig tudtam, hogy a félmaraton meglesz, legbelül éreztem, hogy valami csodás futás vár rám. Persze nem mindegy milyen áron, milyen érzéssel és milyen élményekkel… de valahogy mégis bíztam, reménykedtem, hogy nem lesz baj és menni fog.

Eljött a 2015.03.16.-i hét, amelynek péntekjén várt is rám életem első félmaratoni futása, viszont a felkészülés nem történt meg. Igazából konkrétan futással alapozva nem történt meg. Heti 6x edzettem, főként saját testsúllyal és funkcionális eszközök segítségével, de futni havi 1-2 alkalommal jutottam csak el. Mindezektől független kirobbanó formában éreztem magam, de tényleg. Tiszta kaja, szuper edzések, és végre a nap is elkezdett hétágra sütkérezni mindennap.

Csütörtök este már a keszthelyi szálloda vendégszeretetét élveztük, megtörtént az utolsó esti szénhidráttöltés is, s izgatottam vártuk a másnapot. Csodaszép napsütésre ébredtem, csakúgy kipattantam az ágyból, szokásomhoz híven megcsodáltam a balatoni napfelkeltét. A Balatoni edzőtáborozások alkalmával és egyéb sporteseményeken is mindig felkelek jó korán, mert a napfelkelte ott annyira csodás, a szerelmese vagyok! A bevált szokásokhoz szeretek ragaszkodni, ezért csomagoltam az útra egy adat zabpelyhet is a futás reggelére, mert ez nekem évek óta bevált. Zabpelyhes reggelim kiegészítettem egy isteni teljes kiörlésű szendviccsel és kávéval is, hiszen a táv is nagyobb volt, mint eddig, s még a rajt azért messzebb volt. Még egy kis pihenő a rajt előtt, futóöltözet felavatás, zene, övtáska, víz, életmentő ital :-)

11:30 eldördült az idei első félmaratonom startpisztolya. Akkor ott tudatosult fejben, hogy még nem futottam soha 14 km-nél többet, és még csak edzéstervet sem követtem, azt sem tudom mi vár rám. Igazából imádom a kihívásokat, elindítottam a kedvenc futózeném és lendületes futásomat „lássuk a medvét” közfelkiáltással kezdtem meg. Nem gondoltam semmire, kizárólag arra, hogy „minden fejben dől el”, kicsiket lépek, testem tartására figyelek. A csodaszép napsütésben a tájat pásztáztam, ami a sok színes futótól olyan vidám hangulatot árasztott, s egyszer csak ott találtam magam Gyenesdiáson az első frissítőnél (jééééé már közel 5km el is suhant?, még ilyet?). Megfogadva a jótanácsot, függetlenül attól, hogy úgy érzem vagy sem, frissítenem kell, ezért a bevált receptet dobtam be ismét: egy izotóniás ital, rá egy darabka banán, majd a víz és zsebbe egy szőlőcukor baj esetére. :-) Futottam is tovább, mint egy igazi futó hajítottam is tova a műanyag poharat. :-) Utam során se egy görcs, se egy szúró fájdalom, csak élmények, napsütés, könnyed futás, mintha mindennap ezt csinálnám. Meg is érkeztem a következő frissítő állomáshoz, az adagom hasonlóan alakult, mint amit az első állomáson vettem magamhoz. Balatongyörök után következett egy kicsit nehezebb rész, ami emberi szemnek nem tűnik emelkedőnek (lelki szemeimmel teljesen vízszintes szakasznak tűnt), azonban a lábaid mozgásán észreveszed, hogy ez a terep mégis tart némi meglepetést, mert a haladásod kicsit lelassul, az oxygén is kevesebb, de szerencsére nem tart sokáig, már kinn is vagy a főúton újra. Hogy mi volt ez? Nem tudom, de túl vagyok ezen a szakaszon is, ami azt jelenti, hogy a következő frissítő pontra kell összpontosítanom, mert ha már ott leszek, az 15,9 km-t jelent majd, ami egyrészt még sosem volt kis lábaimban egyszerre, másrészt onnan már „csak” 5 km és benn is vagyok. Jééééééé milyen gyorsan zajlanak az események, hiszen örömfutással, felmerülő görcs vagy probléma nélkül már ott is vagyok a cél előtti utolsó frissítőponton. Időmet nem tudom, szeretem a meglepetéseket, de ahogy futok a zenére (a mozgásom már ismerem) úgy érzem, hogy a szokásos 6 perces átlagban megvannak a kilométerek, akkor pedig baj nem lehet J Egyre melegebb lett, kietlenebb szakaszon jóleső napsütés járja át a testem és és és megláttam a szigligeti várat. Naneeeeeee  komolyan már itt is vagyok???, elrobogtam a 20. km jelzése mellett, kortyoltam egy pohár vizet és robogtam is a cél felé és brutál jó érzés volt tudni, hogy életem első félmaratonja ilyen simán megvan. Csodás érzés belülről, s mint a zsokék, amikor a lovukat megpaskolják egy nyertes menet után, így tettem én is 2 lelkes tappancsaimat végignézve :-) Megköszöntem a testemnek, hogy velem tartott és az álmaimmal szárnyalt ezen a csodás napom.

Az utolsó 600méter gyilkos volt, a szigligeti vár parkolójában elhelyezett célra szinte úgy kellett felkapaszkodni, a vádlim már szinte nem is éreztem, de végre átsuhantam az időmérő rész felett, a célban már mondták is a nevem, s köszöntöttek a rajtszámomra vésett szöveggel: „Go Niki Go!”. Büszke voltam, hogy úgy értem célba, hogy nemcsak Nikit köszöntötték, hanem a jótékony futás eszméjét is, hiszen a Csemetéknek futott kilométereket hirdetette a trikóm is.

Befutottam. Benn vagyok. A célban. Életem első félmaratonján. Csodás érzés. Csemete trikóban. Jótékony futás, 21 km felajánlva. Leülök. Nyújtani is elfelejtek. De szép ez az érem. Jótékony futóNiki megcsináltad, ismét nincs lehetetlen.